Monday 30 November 2015

Szia! Köszönöm a türelmet!! Átköltöztünk. Érdekes volt, de már legalább a hátunk mögött van. A környék tündéri, katonás, még érződik a friss malter szaga a levegőben, majd küldök képet is. A lakás ugyanúgy két hálószobás, van erkély, de csak a fele a másiknak, és mivel felettünk nincs senki, ezért nincs teteje az erkénynek, nem tudok úgy kiteregetni, mert esik, elég sokszor, akár naponta, ha úgy tetszik. This is England. Panaszra nincs ok, mert legalább annyit süt a nap is. Szemben van egy nagy zöld terület, jó ránézni miután bő egy évig azt néztem, hogyan ásít szemközt a nyolc emeletnyi szomszéd. A konyhának és a fürdőnek is van ablaka, hurrá, végre, amiken át besüt a nap a lakásba (már ha épp nem esik ugye), így szép világos. A két háló itt is szőnyeges, sajnos, a két fürdő viszont padlós. Dublinhoz képest kevesebbet esik és jóval többet süt a nap, viszont jóval hidegebb is van, még Readingnél is. Két játszótér is van öt perc sétára, egy kisebb meg egy nagyobb, újak! A város, vagyis City of Cambridge központja 15 perc buszra van, mert hogy ez Trumpington, egy falu Cambridge szélén. Ezen a részen egy nagy, még most is épülő-bővülő lakópark van, friss családi házakkal. Látogassatok meg, ha kedvetek tartja. Ugyan még bútorozatlan a lakás, vagyis van EE ágyacskája, könyvespolca meg a mi könyvespolcunk. Enni is EE ikeás asztalkájáról szoktunk, olyan orientál stílusban. Jövő hét elején megyünk iskolalátogatásra, úgy hívjak, hogy school tour, itt a közeli, úgy 15-20 perc sétára lévő iskolába, ahová elvileg EE már járhatna, mert 3 éves kortól vesznek fel és három éves kortól jár az államilag támogatott 15 óra / hét is. A lakás tágas, 83 négyzetméter és valóban jó tágasnak is tűnik így üresen, de legalább van hely EEnek szaladgálni, ha épp kedve tartja és ha épp esik odakint (majd szól a szomszéd ha már megunta). Remélem jól vagytok. Lassan vége az évnek, én meg máris a tavaszt várom. Majd csak elköcög ez az ősz-tél. Szép hetet nektek! Még egyszer köszönöm a türelmet. Puszi!

No comments:

Post a Comment