Wednesday 2 December 2015

Szia! Gyertek bátran, nem egy vagyon. R £15-ért jött a múlt héten Ryanair-rel a Stanstedre. A busz került ide annyiba! Logopédushoz emlékeim szerint én is jártam, igaz, akkoriban nem járt sokat a szám. B sem beszél sokat, nem tűnt fel, hogy bármi probléma is lenne a beszédével. Csendes, mint az apja. Háromujjas ceruzafogó, nahát, hogy mik vannak! EE hol így, hol úgy fogja a ceruzát, tollat, krétát, attól függ, hogy mi van nála. Annak idején emlékszem nagy problémát okozott, hogy az egyik osztálytársam balkezes volt. Szépen írt bal kézzel, de még gyönyörűbben rajzolt vele. Ráerőltették a job kezes írást, ronda lett az írása, majdhogy olvashatatlan, és rajzolni sem rajzolt többet. Manapság a ceruzatartás a divat? Látod, ilyenekért (is) hiányzik az óvoda, hogy odafigyelnek a gyerekre, még ha túlzásba is viszik olykor. Meg lehet hallgatni, azután meg eldönteni. A gyerekmegőrzőkben még az sem zavar senkit, hogy a gyerekek taknya sokszor a földet súrolja. É és a második osztáy? Mi lett az új tánccal?

Az iskolalátogatás megvolt. A vártnál rosszabbra sikerült. Két iskola is van a közelben. A közelebbit eleve kizártam, mert most építették, nem akartam EE-t olyan helyre adni, ahol még meg sem száradt a festék a falakon, kezdeti bukdácsolások, és társaik. Ráadásul az Ofsted inspection report nagyon nem hangzott jól. A második nem mutatott javulást. Ehelyett, a megnézett másik iskolában is pont azzal találkoztam, hogy harapni lehetett a vegyszerszagot, mert bővítették az iskolát. Tavaly árvízzel is bajuk volt, így a régi épületben is frissen festett falak és új szőnyeg fogadott. Faltól falig szőnyeg, a folyosókon és a tantermekben is!! Jobb mint a linóleum, de mi baj van a fa padlóval? A tanári gárda elég fiatalos. Négy fiatalka tanító bácsit láttunk néhány osztályban, meg legalább ennyi lányka tanító nénit. Merre vannak a tisztességes tapasztalattal rendelkező tanító nénik, esetleg bácsik? Nursery class, Reception class, meg 1-6 osztály a kínálat. EE most Nursery-be mehetne, 16 szeptembertől meg Reception-be. Az előbbi tele, az utóbbira meg leadtam ma online a jelentkezést az iskolahelyért a Cambridgeshire County Council-nél. A GP-t is letudtuk. Nyilvántartásba vettek. Korrektnek tűnt a doktor bácsi is. Szimpatikus (a magyar recepciós is ajánlotta). Reading után pesze itt sincs 60 juró per vizit, de ez nem is hiányzik Dublinból. Magyarok mindenütt vannak. A magyar iskolát hétvégén vesszük szemügyre. Nyílt nap lesz. Sajnos hely nincs, EE várólistára kerül. Ez is kéthetente van, pont mint a readingi. Ellenben itt igazi tanító nénik vannak, úgyhogy csak jó lehet.

EE jól viselte a költözést. Egyszer-kétszer el kellett mondani, hogy persze, hogy minden jön velünk, de semmi egyéb izgalom nem volt. Már az első este ott durmolt a szobájában az ágyacskájában. Edzett gyerek, már a múlt évi költözést is lazán vette. Ma épp azt kérdezte ebédnél: Cambridgeből hová költözünk? Nem tudom, játszuk meg a napsütötte mediterránt? Egész jól megszárad ide bent is a ruha, napfényben úszott ma is az egész lakás, le is kellett kapcsolnom a fűtést. Nem hiszem, hogy szerelhetnénk feltekerhető napellenzős tetőt, általában még parabola antennát sem engednek, ha az az utcára néz. Különben is, a szél azonnal lerepesztené, amilyen erővel szokta rángatni az oldalt futó csatornát. Már szóltunk, hogy csavarozzák meg, mert kocog a falhoz, ha fúj a szél.

R egy egész hetet töltött itt októberben lakás/ház keresés céljával. A kilátások nem voltak valami fényesek. Amiket kinéztünk este Readingben a neten, azok rendszerint el is keltek mire másnap reggel telefonáltunk. Nem működött távmunkából, helyben kellett lenni, hogy ne csak konc maradjon. Így is sok helyen penészesek voltak az ablakok, vagy a szőnyeg volt nagyon, NAGYON lelakva. Sok helyen mondták azt, hogy ezek majd mind meg lesznek javítva. Hát persze! Rendesen pörög az ingatlanpiac, a letting agency-k meg zsírosra keresik magukat. Lehet, nyitok egyet! Reading hiába volt nagy város, nem éreztük magunkat "otthon". Túl nagy volt ahhoz, hogy semmi sem volt benne. Persze a főváros szintű Dublinhoz felesleges is volt hasonlítgatni. A city centre kényelme után olyan dolgok hiányoztak, hogy piac, bio bolt, vagy játszótér, ami nem negyed órányi buszra van. Persze az ég adta világon mindent meg lehet rendelni a neten. This is England! Klikkelsz és már csenget is az organic meg a grass fed. Mégis úgy éreztem Reading másról sem szól, csak shopping, shopping, meg shopping kacatokért. A lakás persze fantasztikus volt, concierge meg egyebek, de nem nekünk találták ki Readinget. Ha hiszed, ha nem, hiányzik a pub! Láttam egy-két ale house-t, de a villogó pénzbedobós automaták hervasztóak. Kezd igazi honvágyam lenni Dublin után. Ti nem vagytok kíváncsiak mi változott mióta ti arra jártatok? Én egy hosszú hétvégét szívesen eltöltenék ott. Puszi!

No comments:

Post a Comment